Megalakul Manea Mănescu kormánya. Ebben az egyik alelnök Fazekas János, aki egyben belkereskedelmi miniszer is. 1978. október 12-én a kormány tagja lesz Fazekas Lajos, aki Virgil Trofin helyett az erdőgazdasági és építőanyagipari miniszteri tárcát vezeti. Ugyanő veszi át Iosif Uglartól 1979. november 26-án a néptanácsok problémájával foglalkozó bizottság elnöki tisztét is.
1965. július 19. - 24.
Bukarestben tartják a kommunista párt IX. Kongresszusát, mely jóváhagyja a márciusi plenáris döntéseit. A KB Végrehajtó Bizottságába kerül Mogyorós Sándor, póttag lesz Fazekas János és Gere Mihály (a Maros-Magyar Autonóm Tartomány néptanácsi elnöke). Ezeket a személyi változásokat a külügyminisztérium roman referatúrája úgy értékeli, hogy "mindez gesztusként értékelhető egyrészt a romániai magyar nemzetiség felé, de közvetve Magyarország felé is. Feltételezhető, hogy a fenti változások indítékai között egyik tényezőként az 1964. júliusi és 1965. júniusi magyar-román pártközi tárgyalások szerepelnek." (A kongresszuson változtatják meg az RMP nevét Román Kommunista Pártra.) A kongresszus után megalakítják az RKP Központi Bizottsága mellett működő nemzetiségi bizottságot. A grémiumra legmagasabb szinten maga a főtitkár "ügyel", de a közvetlen irányítás a KB apparátusának néhány, különböző területeken dolgozó tagja (Mihail Dalea, Petre Borilă, Leonte Răutu, Virgil Trofin és Gheorghe Stoica) kezében van. A bizottság magyar tagjainak (Domokos Géza, Takács Lajos, Sütő András, Létay Lajos, később Koppándi Sándor) feladata "a magyar nemzetiség életét érintő - elsősorban ideológiai-kulturális jellegű jelenségek feltárása, javaslatok kidolgozása". A nemzetiségi bizottság létrehozásáról a nyilvánosság előtt sohasem esik szó.
1968. november 15.
Bukarestben megtartja alakuló ülését a Magyar (és Német) Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa. Az országos tanácsok megalakításán a politikai vezetés olyan reprezentatív alakjai vesznek részt, mint Paul Niculescu-Mizil, és Virgil Trofin, az RKP KB VB és az Állandó Elnökség tagjai, a KB titkárai, Fazekas János, az RKP KB VB tagja, a Minisztertanács alelnöke, Iosif Banc, az RKP KB VB póttagja, a Minisztertanács alelnöke, Péterfi István, az Államtanács egyik alelnöke. Ezen kívül jelen van a tanács szervező bizottságának több tagja, valamint a megyei tanácsok kiküldött képviselői is. A gyűlést Takács Lajos nyitja meg, majd többek közt felszól Demeter János, Balogh Edgár, Sütő András, Kovács György marosvásárhelyi író, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, dr. Maros Tibor marosvásárhelyi orvos-professzor, Albert Antal, a Hargita, és Szteklács László, a Szatmári Hírlap főszerkesztői. Péterfi István beszédében többek közt kijelenti: "A tanácsok biztosítani fogják a magyar dolgozók még aktívabb részvételét az egész néppel együtt, a párt és állam politikájának kidolgozásában, és megvalósításában. [...] E tanácsok fontos feladata lesz mind a központban, mind a megyék szintjén, támogatni a párt- az állami és a társadalmi szerveket a magyar lakosság sajátos kérdéseinek tanulmányozásában, hogy szocialista társadalmunk általános érdekeivel összhangban megtaláljuk a legjobb megoldásokat." A 27 fős országos bürónak (bizottságnak) Péterfi István lesz az elnöke, alelnökei pedig Takács Lajos, Király Károly, Méliusz József, és dr. Maros Tibor. A titkár Koppándi Sándor, aki korábban a KISZ KB, majd az RKP KB munkatársa volt. A "dolgozói tanácsoknak" tényleges önállóságuk, tagságuk, infrastruktúrájuk, függetlenített apparátusuk, saját költségvetésük nincs. Helyi (városi, falusi) alapszervezeteik nincsenek, csak megyei. A megyei tanácsok tagságát a helyi megyei pártbizottságon állítják össze, ülést csak akkor hívhatnak össze, ha azt előzetesen engedélyezik.
1969. március 13.
Megalakul Ion Gheorghe Maurer ötödik kormánya. A minisztertanács egyik alelnöke továbbra is Fazekas János, a kormányból kimarad Szenkovits Sándor és Levente Mihály. 1974. február 27-én Fazekast - Virgil Trofin helyébe - kinevezik belkereskedelmi miniszterré.